Keresés
Kategoria

A GENDER RACING TEAM FENNÁLLÁSÁNAK LEGNAGYOBB KIHÍVÁSÁRA KÉSZÜL


Gender Tamás csapatalapításának első pillanata óta mindig is vágyott arra, hogy időközben már az életművévé nemesedett Gender Racing Team komoly nemzetközi szintéren méresse meg magát. Ez a pillanat most érkezett el, hiszen az istálló egy legendás Forma-1-es versenypályán, az olaszországi Imolában áll rajthoz.



Méghozzá nem is akármilyen sorozatban, hanem a Drexler Kupában. A széria ezen a hétvégén együtt fut Európa egyik legerősebb utánpótlásképző bajnokságával, az olasz Formula-4-el, ahová nem titkoltan a Gender Racing is igyekszik. A csapat nagy várakozásokkal utazott Itáliába, hiszen eddigi karrierük alighanem legemlékezetesebb versenyhétvégéje következik. A csapat fiatal tehetségének, Berta Benjáminnak már az előző szlovák versenyek közben Imolán és az olasz F4-en járt az esze: 

„Nem tagadom, igazán lázba hoz a gondolat, hogy a világ egyik legismertebb pályáján versenyezhetek, és természetesen az sem hagy hidegen, hogy mindezt egy olyan sorozattal együtt tehetem meg, mint az olasz F4-es bajnokság. Ez a széria számos versenyzőt adott már a Formula-1-nek, ez pedig mindennél jobban megmutatja a presztízsét és az erejét. Magát az aszfaltcsíkot még csak a szimulátor volánja mögül, valamint onboard felvételekről ismerem, de nagyon tetszik, és már alig várom, hogy gurulhassak rajta. Ez a hétvégé mind nekem, mind a csapatnak egy nagyon komoly mérleg lesz, hiszen kiderül, jelenleg hol is állunk, hiszen Európa élmezőnyével randevúzunk. Remélem, képes leszek felvenni a versenyt a nemzetközi F4-es pilótákkal, de az esélyekről még nyilatkozni és tippelni sem igazán tudok.” - mondta el érzéseit Benjámin. 



Gender Tamás csapatvezető is tudja, hogy mérföldkőhöz ért az általa felépített formaautós gárda. A team első emberének sporttörténelmi céljai vannak a következő esztendőre nézve, amiben az első lépcsőfok a mostani versenyhétvége lesz: 

„Jövőre a teljes szezont szeretnénk megcsinálni az olasz Forma-4-ben, ezért most számunkra a legfontosabb dolog a tapasztalatszerzés. Mind a csapattól, mind Benjámintól azt várom, hogy folyamatosan, körről-körre tanuljunk, fejlődjünk, gyorsuljunk, és egyre előrébb legyünk. Ez a hétvégére levetítve a Drexler kupában dobogót jelent, már nagyon várom, hogy a pályán lássam az autónk. Vegyes mezőny lesz, de a köridők tekintetében így is meglátjuk majd, hogy jelenleg hol tartunk az olasz F4-hez képest. Az egész jövő évi projektünk alapjait szeretném most lerakni, ehhez pedig remek alkalom ez a verseny. Imola egy legendás pálya, és egy tökéletes lehetőség arra, hogy élesben készüljünk a következő év kihívásaira.” - írta körül a magyar formaautózásban eddig példátlan célokat Gender Tamás.