Keresés
Kategoria

F1: GASLY ÚTJA AZ ELSŐ GYŐZELMÉIG


Nem sokan fogadtak volna rá, hogy az Olasz Nagydíjat Pierre Gasly nyeri, és Mercedes még csak a dobogó közelében sem lesz. Márpedig ez történt. Most összeszedtük Gasly útját első F1-es győzelméig.



Nagyot fordult a világ a francia versenyzővel 2019-ben. A 2018-as év végén a Red Bull bejelentette, hogy ő lesz a csapat másik pilótája Max Verstappen mellett. A négyszeres világbajnok alakulatnál azonban nem azt hozta, amit elvártak tőle, így már év közben leváltotta őt a csapat Alex Albonra. 

De pont ez kellhetett Pierre Gaslynak. Lehullt róla a nyomás, és azóta szárnyal a Toro Rossóval, ami mára már Alpha Tauri. De ne szaladjunk ennyire előre. Amint visszaült régi autójába, rögtön szorgosan gyűjtögette a pontokat. De itt messze nem állt meg: a Toro Rossónak tavaly már jutott egy trófea Pierre Gasly révén: a második helyre hozta be az olaszok autóját a Brazil Nagydíjon. Igaz kellett hozzá szerencse itt is, de a dobogó érdeme nem vehető el a fiatal franciától. Év végén végül az összetett hetedik helyén végzett, a Red Bull-lal szerzett pontokat is beleszámolva. 

Eljutottunk tehát az idei évhez: koronavírussal, karanténnal és bizonytalansággal kezdődött az év, de aztán beindult minden. Ausztriában rögtön hetedik hellyel nyitott Pierre Gasly, majd Nagy-Britanniában megismételte ezt az eredményt. A második osztrák, a brit és a magyar futam nem sikerült jól számára, de Spanyolországban és Belgiumban ismét pontot szerzett az Alpha Taurival. 

Ha megnézzük csapattársa, Danyiil Kvjat teljesítményét, elmarad a franciáétól: igaz, az idei nyolc futamból háromszor meg tudta verni a franciát, de az időmérős teljesítményben már nagyobb a kontraszt. 7-1-re vezet a francia, és ötször bekerült a Q3-ba (Kvjatnak ez egyszer sem sikerült). Nagy a különbség a megszerzett pontok számában is kettejük között.

Elérkeztünk tehát az Olasz Nagydíj hétvégéjéhez: nagyon sima Hamilton győzelemnek nézett ki a futam, de aztán a biztonsági autós fázisok megkevertek mindent: Hamiltont és Giovinazzit megbüntették, így az újraindítás után Gasly keveredett az élre és diktálta a tempót. Nem volt egyszerű dolga, hiszen Carlos Sainz szorongatta meg a frissebb gumis McLarennel, de végül előzni nem tudott a spanyol. Hidegvérű maradt Gasly, és megérdemelten szerezte meg első győzelmét Monzában. 

Írta: Czinege Ádám 

Fotó: Instagram