Keresés
Kategoria

KILENCÉVES SZURKOLÓJÁVAL EDZETT VOGEL ADRI


Kilencéves szurkolójának szerzett felejthetetlen élményt Vogel Adri. A Roger Racing Team versenyzője múlt hétvégén a Tereprally Iskola és edzés a BIOEXTRÁVAL rendezvényen készült a szezonra.



Emi hároméves kora óta követi Adri pályafutását, akkor találkoztak először. “El se engedett, órákon át ült az ölemben, már akkor tudta, hogy autóversenyző szeretne lenni. Pici kora óta motorozik, apukája biztosít neki mindent, amivel gyakorolni tud” - emlékezett vissza az első találkozásra Vogel Adri. 

Az újabb közös élménynek múlt hétvégén a pápoci tereprali suli volt a helyszíne, ahol Adri egy CAN AM-mel vitte elszánt kis szurkolóját. “A versenyzői igazítást és az oktatást is türelmesen, figyelmesen végighallgatta, utána átvettük az információkat számára érthetőbb nyelvezettel is, a járművet is megismertük. Nagyon jó látni, hogy már ilyen kicsiként micsoda akaraterő és kitartás van benne” - mesélte Adrienn. 



Az idén a tervek szerint a rali-Eb (FIA ERC) versenyein induló versenyző az újabb terepralis kihívásokkal az extrém körülmények közötti autózást gyakorolta. “Az első terepralis hétvégéhez képest ez sokkal nehezebb volt. Vizes árkok, gödrök, pocsolyák, fű, por, víz, minden volt, amit csak el lehet képzelni. Minden jól érthetően volt kijelölve, most a csapatvezetőnk, Jobbágy Ákos navigált nekem. Hiheteten tapasztalatával segített, hogy hogyan küzdjek meg az ugratókkal, ferde terepviszonyokkal, olyan körülményekkel, amikkel raliban nem találkozunk. Meglepő és tanulságos volt, nagyon várom a folytatást” - foglalta össze a hétvége tapasztalatait Vogel Adrienn.