Keresés
Kategoria

MARQUEZ A 2021-ES SZEZON ELSŐ FELÉT IS KIHAGYHATJA


Nagyon komoly sérülést szedett össze Marc Marquez a bukása óta Jerezben. Júliustól gyakorlatilag az egész 2020-as szezont ki kellett hagynia, most pedig harmadik alkalommal műtötték már meg azóta, és a beavatkozás 8 óráig tartott.


 

Az első alkalommal egy lemezt ültettek a karjába, és meg is próbált versenyezni a következő hétvégén, de be kellett látnia neki és a csapatnak is, hogy ez esélytelen: Jerezben a harmadik és negyedik szabadedzésen is motorra szállt, de ezzel is csak ronthatott a helyzeten. 

Második alkalommal is szükség volt a műtétre, mert megsérült a behelyezett lemez. Valószínűleg már ráedzett Marquez, hogy formában maradhasson, és mielőbb motorra ülhessen, és visszatérhessen a 2020-as szezonban. 

Ez azonban nem valósult meg, sőt csütörtökön Madridban műtötték meg harmadszor. A beavatkozás órákig tartott, de komplikáció nem lépett fel közben. Nagyon komoly műtétről van szó, Spanyolország legjobb orvosai végezték, mely során csontvelőátültetés is történt. 

Ezután további hat hónapnyi rehabilitáción szükséges részt vennie a motorsport egyik ikonjának, ami azt jelenti, hogy az előzetes várakozások szerint az első hét versenyhétvégét a 2021-es szezonból is kénytelen lesz kihagyni. 

Fotó: MotoGP Media