Keresés
Kategoria

MIT MUTATTAK AZ F1-ES TESZTNAPOK?


A MotoGP versenyzőihez hasonlóan az F1-esek is részt vettek egy hivatalos teszten, amit Bahreinben rendeztek. Nézzük, milyen következtetéseket tudunk levonni a három napból.



1: nem árt számolni a Red Bull-lal. Lehet, hogy idén tényleg odaérnek? Max Verstappen a leggyorsabb köröket futotta a három nap alatt, ami igazából önmagában semmit nem jelent. Úgy tűnt, a Red Bullnak sokkal jobb az egyensúlya és egyszerűbb is vezetni, mint a tavalyi modellt. A motor is erősebb, és ennek ellenére megbízhatósági gondokkal sem kellett küzdenie a csapatnak. Jó az irány.

2: Bajban a Mercedes? A hibrid-éra kezdete óta megszokhattuk, hogy a Mercedes csendben, hiba és gondok nélkül teljesíti a tesztet. Ez 2021-ben nem így alakult: az első nap rögtön váltóproblémával küzdöttek, majd egy kicsúszás miatt veszítettek sok időt. Ezek miatt a legkevesebb km-t tették az új autóba a csapatok közül. Egyik versenyző sem tudta megszelídíteni a Mercedest.

3: Remek lett a teszt a McLarennek! Annak ellenére, hogy egy teljesen új motort kellett beépíteniük az autóba, jól szerepeltek, és nem voltak nagyobb megbízhatósági gondjaik sem. A Renault-ról Mercedesre váltó csapatnak új vázat kellett építenie a télen, hiszen a két motor más felépítésű. Daniel Ricciardo és Lando Norris versenyzői képességeik mellett jó kedélyükkel is sokat hozzátehetnek a csapat életéhez. Mindketten jó szerepeltek a lágy abroncsokon. 

4: Szoros a mezőny: Nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni a Mercedes és a Red Bull mögött. Talán az Alpha Tauri, az Alpine és a McLaren emelkedett ki a többiek közül, de ilyenkor még nagy kérdés, ki mennyit mutatott meg magából. Tsunoda Verstappenhez került közel a harmadik napon, ami igazolja a Honda erejét. Alonso rögtön elkapta a ritmust. A spanyol máris remek köridőket tett le az asztalra, holott az Alpine-nál elmondták, nem is ez volt a céljuk az eddigiekben.

5: Javul a Ferrari? Az Alfa Romeótól is érkeztek biztató idők, és a Ferrari is biztos benne, hogy eltűnt a tavalyi gyengeségük: nem fognak annyit veszíteni az egyenesben, mint eddig.

Kíváncsian várjuk a szezonnyitót, ott már okosabbak lehetünk az erőviszonyokat illetően.

Fotó: Instagram
Írta: Czinege Ádám