Keresés
Kategoria

NEW TIMES RACING: ÁDÁM RÓBERT A PANNÓNIA-RINGEN ISMERKEDETT A 600-ASSAL


A New Times Racing versenyzője, Ádám Róbert egy pályanapon vett részt a Pannónia-Ringen még július végén, ahol a 600-as Kawasakival gyűjtötte a kilométereket.



Róbertnek ez előtt még nem adódott alkalma arra, hogy hasonló körülmények között hajtsa meg a 600 köbcentis versenymotort. Korábban ugyan volt már ismerkedése egy másik, hasonló kategóriájú technikával, de akkor még nem érett meg rá. Saját elmondása szerint a képességeit akkor még bőven felülmúlta. Nem úgy, mint most! Az elmúlt másfél év a 300-as nyergében remek alapokat biztosított a nagyobb kategóriába való lépéshez. 

A Kawasaki már egészen más, nagyobb tömeg, nagyobb motorerő, nagyobb tempó. Minden gyorsabban történik. Azonban ezek sem tántoríthatták el az NTR motorosát, aki egyre magabiztosabb köröket rótt, folyamatosan javítva a legjobb köridejét. Szemmel láthatóan ez egy hosszú út és egy nagy szerelem első lépései, pontosabban méterei... 



Róbert, Kamen Popovval Misanóban töltötte a hétvégét, ahol közösen szurkoltak csapattársuknak, Kecskés Bencének, aki a szezon legeredményesebb hétvégéjét zárta. 

Fotók: Izsó Nikolett 

Forrás: Háfra Zsolt – New Times Racing